DÁTUM / NÉVNAP


HIRDETÉSEK

Szőke Imre e.v.
2431 Perkáta
Dr. Baráth Károly u. 51/A
+36 (30) 378 5478
imre.szoke19[at]gmail.com

Hosnyánszki László klíma- és villanyszerelés Perkátán és környékén

PatikaPlus Gyógyszertár Dunaújváros Tesco

B&D Kft - Dunaújváros

Suli-Soft-Design: a webes alkalmazások akadálymentesítője

József Attila Könyvtár Dunaújváros

A Perkáta Online az MTI hivatalos hírfelhasználója

legifotok.hu - Magyarország a magasból

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

Cseh Tamás zeneszerző, énekes, előadóművész


Cseh Tamás zeneszerző, énekes, előadóművész
Budapest, 1943. január 22. - Budapest, 2009. augusztus 7.

Perkátai kötődéséről szóló nyilatkozatok, írások

Bozai Ágota beszélgetése Cseh Tamással

- Hogyan lettél tanár?

- Hát nem akartam tanár lenni soha. Képzőművészeti főiskolára jelentkeztem sokszor. Végül fölvettek egy ilyen rendkívüli tagozatra, de előtte elvégeztem a tanítóképzőt meg a tanárképzőt és az akkori időkben, a hatvanas években nem nagyon lehetett kukoricázni, mert dolgozni kellett, valamit kellett csinálni. Voltam nevelőtanár, voltam tanító Perkátán, vidéken, aztán felkerültem Budapestre és egy általános iskolában lettem tanár. Kényszerből. Közben festettem, rajzoltam, énekeltem, még mindig ostromoltam a Képzőművészeti Főiskolát, s közben megszerettem a tanítást. Nagyon furcsa dolog volt tanítani. Egy kőbányai általános iskolában tanítottam.

Forrás: http://www.bozai.hu/cseh.html

Bérczes László: Cseh Tamás (Bérczes László beszélgetőkönyve) - 2008. március 30.

A könyv hitelesen ábrázolja a két tapasztalatlan ifjú, Cseh Tamás - aki csak hobbiból és a saját maga szórakozatására próbálgatta a gitárt perkátai magányában -, és Bereményi Géza, a szárnypróbálgató tollforgató megismerkedését, a dalok megszületésének körülményeit, majd a néhány évig tartó mosolyszünetet, amikor nem születtek dalok, és a két művész is csak elvétve találkozott.

Kovács Janka írása a könyvről (részlet)

Forrás: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2008-03-30/berczes-laszlo-cseh-tamas-berczes-laszlo-beszelgetokonyve

Bérczes László, Cseh Tamás: Micsoda útjaim

Bérczes László, Cseh Tamás: Micsoda útjaimEz a könyv húsz beszélgetés rögzített, meghúzott - átírt - újraírt - stilizált, egyszóval: szerkesztett változata. A beszélgetések 2006. augusztus 26. és október 9. között történtek, ezt követi egy 2007 nyarán készült utóirat. A szöveget ezután írta meg Bérczes László, az utólagos átírási és szerkesztési munkában aktív és fölöttébb hasznos szerepet vállalt Cseh Tamás, később pedig Háy János.

Részlet a kötetből:

De még nem ma. A ti első találkozásotokat már sokszor hallottam. Azt is tudom, hogy azonnal megszületett az egyik legszebb dalotok. Tehát az a Cseh Tamás, aki elkezdte Gézával írni a dalokat, már készen állt, „kész” volt. Szeretném, ha összeraknánk, látnánk magunk előtt azt a fiatalembert, akihez Bereményi Géza majd odafordul, és azt mondja neki: „Írok neked magyarul dalszövegeket”. Mit tudunk? 1961: érettségi, 1963: a zenekar megszűnése, 1964-től: tanítóképző, Perkáta, nevelőtanárság, kőbányai tanítás, közeledünk az 1970-es találkozáshoz, de addig még van néhány üres év. Ha üres.

Nagy lébecolás volt akkortájt. A hatvanas évek végére már lemondtam a festői pályáról. Kőbányán tanítottam, és indián voltam.

Szóval zajlott egy nagy, zsibongó élet, amiből én szép lassan, nagy nehezen anyukát meg tudtam győzni, hogy nekem albérletbe kell mennem. A legelső elköltözés különben Bacsó Péternél volt, Perkáta után ő hívott magához, mert éppen zűrös családi ügyei voltak. Ott verekedtünk össze a Bódy Gáborral, mert a Gábor lenyúlta a Péter nőjét, a Sucit, mi meg mentünk megverni Bódyt meg Csejdit. Aztán egyszer a Gábor visszavágott, mert ő meg visszajött Suciért, és egy Nelsonnal elkapta a nyakam, amiből nincs menekvés, add föl!, mondta Gábor, aztán beverte az orromat, a végén föladtam, de nem volt harag. Bódyval élete végéig nagyon jó viszonyban maradtunk. Évekkel később egészen más szituációban találkoztunk: amikor A kutya éji dalát forgatta, együtt pókereztünk, sajnos el is nyerte háromezer forintomat, és azt édesanyámnak be kellett vallanom. Bevallani, hogy kártyaadósságom van. Huszonnégy órán belül megadandó. Emlékszem, hogy Bacsóval a Táncdalfesztiválon is elindultunk egy dallal. Ő írta a szöveget, én a zenét. Fényes Szabolcshoz jártunk föl, aki tanácsokat adott, mit is kéne még csinálni az én jó kis dallamommal. Friss hús voltam, hoztam a magam dallamvilágát, ami a lelkem mélyén már úgyahogy létezett. Fényes Szabolcs korrigált a dallamomon, és hogy beadható legyen, talán le is kottázta azt.

Magyarul mit?

Voltak saját szövegeim is. Írtam egyet például Sáriról: „A nővérem csak fekszik fenn, az ágyon / kimosott sok ruhát, most fáradt nagyon / vizenyős és zöld a mosolya, mint a fű / a nővérem csak fekszik fenn, az ágyban / ázik a sok ruha bent a vízben, a kádban...” Volt akkoriban egy nagy szerelmem, a Takács Nelli, a „Púpos Budainak”, az aranycsapat jobbszélsőjének a mostohalánya. Budai nagyon szigorú ember volt, Nelli meg egy gyönyörű balerina, de nem az a vékony, deszkafajta, hanem csöcsös, szép lány. Miért is mondom én ezt? Mert amikor a Nellit néha hazakísértem, bementem a szomszéd házba is, na ez meg az „indián-vonal”, mert ott lakott a Baktay Ervin testvérének a fia, a Gyuri, aki később mellesleg le is csapta a Nellit a kezemről, Baktay Ervin, a legendás magyar indiánfőnök fontos nekem, meg a Gyuri nővére, az Erika is az, ő egy szép boszorkány, mellesleg képzőművész is, szóval amikor Gyuri megkapta a behívóját, én írtam egy dalt: „Elvitték a Gyurit katonának...” Ezt is énekeltem, meg ilyen semmi dolgokat, a nővérem az ágyon meg a haverom a katonaságnál. És ezeket az emberek hallgatták. Erdély Miklós volt az, aki rákapatott valamire, amit a zenekarban nem tapasztalhattam soha, mert ott a zenekar működött, a perkátai magányban meg nem volt, aki hallgassa: rá kellett jönnöm, ha énekelek, akkor azt szokatlan figyelemmel hallgatják az emberek. Talán Erdély Miki miatt hallgattak, vagy mert a gitár akkoriban szent hangszernek számított... Gilbert Bécaud!, ilyeneket mondtak. Ültem a széken, és játszottam a dalt. Elfogadtak, ott lehettem, köztük. Azok között, akik mind nagy komolyan csináltak valamit. Én meg nagy komolyan kavarogtam köztük. És tudtam, még nincs semmi letéve az asztalra. Pedig lassan túljutunk '68-on is, én meg csak toporgok. A csehszlovák forradalom leverve, a ruszki tankok átmennek az indiántáboron augusztusban, pont lent vagyunk a Bakonyban, iszonyú pofon ez nekem, mert hogy '56-ot én láttam, és drukkoltam a csehszlovákoknak, és fájdalmas volt, hogy vége egy nagy álomnak. Reménységgel, szabadságvággyal éltünk, és '68 mindenkinek, az egész kelet-európai ifjú nemzedéknek irtózatos pofáncsapás volt: nesze nektek reménység! Nincs reménység, mert bemennek a tankok, és te is bemégy tankkal, mert a magyarok is megszállták Csehszlovákiát. Az összes szabadságvágyunk beletiporva a latrinába. Egy 27 éves lánglelkű ifjúnak, aki azért titkon reménykedett, hogy egy pisztolyt, egy puskát majd a ruszkik ellen fordíthat, ez maga volt a kudarc. Állandóan beintettünk a ruszki teherautóknak, ha mentünk mögöttük autóval, mutattuk a lófaszt meg mutattuk a jelképes pisztolyt. A nyomorult ruszki katonák meg csak bámultak a ponyvás autók hátuljából, lábuk között a géppisztolyaikkal. Talán nem értették a nemzetközi jelzéseket. Megszállt ország voltunk, ha kimentél a város szélére, csak ruszkival találkoztál, Pápától Kecskemétig, Veszprémtől Debrecenig mindenütt ruszkik. Akit ez nem izgat, az menjen a kurva anyjába, vagy azt szállják meg, hogy megtanulja. Nagyon haragszom erre a „szabad” világra, amelyik olyan könnyen felejtette el '56-ot és a prágai eseményeket. Che Guevara lett a szabadságharcos, azt istenítette egész Európa, miközben itt voltak az apró cseh fiúk meg a gyönyörű magyar fiúk, akik valóban forradalmat csináltak. Ezt azért kellett elmondanom, és tudom, hogy téged ez nem nagyon érdekel, de legalábbis úgy csinálsz, mert ha ebből valaha is könyv lesz, ki nem maradhat belőle, hogy nagyon erősen hazaszerető ember voltam és vagyok ma is. Kőbányán is azért tanítottam, hogy egyik-másik gyerekbe belecsepegtessem a jó érzést és az ízlést, akkor talán nem fog hülyeséget csinálni. Rajztanár voltam, de történelmet is tanítottam. Most akkor a segesvári csatából rajzolunk egy részletet, kezdtem, na, gyerekek, hol van Segesvár, kérdeztem én ezt Kőbányán a felsőtagozatban. Nem tudták. Segítünk ezen, fölrajzoltam Magyarország térképét, na, mutassátok meg, hol van. Hát, ők nem tudják. Persze hogy nem tudjátok, mert nem a mostani Magyarországon van. Hopp, fölrajzoltam a nagy Magyarországot, belérajzoltam Kolozsvárt, Vásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt, Segesvárt. Nem fűztem a térképhez sok magyarázatot, de megmutattam. Milyen volt akkor a zászló? Máriás-lobogó volt, gyerekeim, és fölrajzoltam azt. Miben voltak a katonák? Hát páncélsisakban, mondták. Édes hülyék voltak, semmit nem tudtak, honnan is tudtak volna? Fölrajzoltam nekik a csákót, a huszárruhát, mindent, amit csak tudtam, hogy használják őket rajz közben. Mindig volt bennem megváltói szándék, hogy jobb embert csinálni, ha csak kettőből-háromból, akkor is, hogy a hülyeség tengere ne öntse el az országot. Nem akarom én ezt domborítani, csak hát nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy most is valószínűleg azért vagyok beteg, mert ez a kutyavilág megbetegített. Annyi reménykedés után megint olyan országban élek, ahol a hülyeség az úr, és ezt már valószínűleg nem viselte el az idegrendszerem, és gyorsan csinált egy rákot. Kicsit előreszaladtam.

Forrás: http://www.litera.hu/irodalom/berczes-laszlo-cseh-tamas-micsoda-utjaim

Hol tanított és hol élt Perkátán Cseh Tamás?

Abban az időben - amikor Cseh Tamás itt tanított Perkátán - az általános iskola a jelenlegi kastélyban volt (ma Dózsa György u. 15., akkor 13-as szám). Építkezések miatt vihette a 13-as számot tovább az új, a jelenlegi iskola. Cseh Tamás tehát a kastélyban tanított, ahol jelenleg a könyvtár és művelődési ház található. Akkoriban csak Általános Iskola, Perkáta, Dózsa György utca 13. volt a neve és a címe. A mai név már későbbi választás eredménye.
Cseh Tamás szolgálati lakása a Deák Ferenc utcai, úgynevezett „Sipos házban” volt. Volt egy nagyon jó perkátai barátja, Ordas Istvánnak hívják. Ő tartotta vele a kapcsolatot a későbbiekben is, mikor innét elköltözött. Terveztük, hogy lehívjuk Perkátára is előadásra és baráti beszélgetésre, de ekkor már beteg volt és sajnos nem tudott már eljönni. Sajnáltam, hogy előbb ez nem jutott eszembe. De bíztam abban, hogy meggyógyul. Ordas István ma Dunaújvárosban él.

Perkáta, 2011. augusztus 3.

Mosonyi György visszaemlékezése


Ez egy ingyenes Dreamweaver sablon, amelyet a JustDreamweaver.com készített.

Impresszum      Adatkezelési tájékoztató