Deutsch 
9. Gyermekkorom emlékei...
SZÁLL A MESE SZÁJRUL SZÁJRA
„Száll a madár ágrul ágra,
Száll a mese szájrul szájra...”
Igaz mesémben nem tudom mennyi az igazság, de van valami alapja az bizonyos...
Kisgyerek voltam, amikor a téli estéken kukoricamorzsolás, tollfosztás, szatyorfonás, vékakötés közben az idős emberek meséit hallgattam. Nem volt rádió, nem volt televízió, sem internet. Szomszédok, nagyszülők egy-egy tál töpörtyűs vakarcs, egy kancsó bor mellett megbeszélték az életüket, a mindennapjaikat, régmúlt időkről anekdotáztak.
Ezekből a régi történetekből ismertem meg a perkátai földek, dűlőutak neveit.
A faluvégi „vöröskuti” telepnél kezdődött a „rokkantdűlő”. Vajon honnét kapta a nevét?
Az első világháború hadisebesültjeinek kárpótlásul földet osztottak. Csepecz öregapám hét lőtt sebéért 2 hold földet kapott ebben a dűlőben. A „Zsöllérek” mit jelent? A szájhagyomány így őrizte meg azt a dűlőt, ahol a Győry grófnő 200 négyszögöl szőlőföldet osztott a zsellérjeinek.
Mi rejtőzik a „Selyem major” szó mögött?
A grófnő több ezer merinó birkája, melyek selymes gyapja volt a névadó. Amerre végig legeltették őket, és ahol délben visszafordították a nyájat, a puszta neve „Bárányjárás”
Többször is hallottam, hogy a Perkátát keresztülszelő főút, a „Betyár út” Rózsa Sándor nyomát őrzi. A Bakonyból jövet, az Alföldre tartva még búvóhelye is volt a betyárnak Perkátán.
A „Sajtos-köznél” lévő magas partoldalba ásva volt a rejtekhelye, melynek több kijárata is volt. De azt beszélték, volt búvóhelye a „csiróban” is. A régi „Kálóczki bolt” táján meg a szeretője bújtatta.
„- Jó estét fiam!
- Jó estét tekintetes úr!
- Mi hír van János?
- Minden rendben van tekintetes úr.”
Ezt a párbeszédet édesapám egyedül folytatta le, dinnyeőrzés közben. A dinnyeföld ugyanis, aminek az éjszakai pásztora volt, a „Boszorkánysarokban” volt.
Ebben a dűlőben pedig férfiembernek napnyugta után egyedül tartózkodni nem volt tanácsos. Jókat nevettünk édesapámon, ahogy mórikálva előadta az egyszólamú párbeszédet, amibe tücsköt-bogarat összehordott, csakhogy a boszorkányok ne higgyék, hogy ő egyedül van.
Erről a boszorkánysarok dűlőről még nagyapám is szokott mesélni. Őt állítólag még meg is rontotta egy boszorkány, úgy hogy valami javasasszony tudta aztán csak meggyógyítani.
Ez a javasasszony a „Búgervároson” lakott. Igazi nevét a mai napig sem tudom, de mindenki csak „Fekete macskának” hívta.
Ha délutános voltam az iskolában, édesanyám otthonról így engedett el:
„- Mielőtt a „Fekete macska” házához érsz, menjél át a másik oldalra, és csak a köröszt után gyere vissza erre az oldalra, mert ez az öregasszony egy boszorkány, nehogy megrontson!”
De volt a „Búgervárosnak” még egy különleges alakja: a „virágos” Tera néni.
Őt még felnőtt koromban is ismertem. Kedves, melegszívű néni volt, cseppet sem boszorkány formájú.
Sokak szerint a szemmel megvert emberek gyógyítója volt. Imával és ráolvasással gyógyított. Nagy ismerője volt a gyógyfüveknek is. Teákat-kenőcsöket készített belőlük.
Édesanyám sokszor elmesélte, hogy a bátyám nem maradt volna életben a háború alatt, ha a Terka néni nem imádkozott volna rá.
Nem tudom, hogy mennyire volt ereje az imának vagy a benne való hitnek. Modern ember azt mondja, ezek csak buta babonák.
Akkor én most mire véljem a tv távjóslóit, távgyógyítóit a XXI. században...
Vagy erről meg a dédunokám ír majd igaz meséket?
Most, ha köhög a gyerek, hát vesz neki az anyuka a gyógyszertárban egy doboz tablettát. Mellékhatásairól meg kérdezhetjük orvosunkat, gyógyszerészünket... ugye ismerős az elhadart szöveg...
Ha én gyerekkoromban köhögtem, édesanyám birkafaggyúval megkent egy konyharuhát, azután a mellemre tette. Vöröshagymahéjból teát főzött, amibe jó sok mézet tett. Ecetes ruhával megtörölgette a homlokomat, a két tenyeremet, meg a talpaimat és bontott nekem egy üveg befőttet. Gyerekszemmel gyakrabban szerettem volna kicsit beteg lenni, nemcsak a befőtt miatt, hanem mert olyankor nem csak este, hanem nappal is mondott nekem igaz mesét, amíg engem gyógyítgatott.
Ha megszúrta a tüske az ujjamat, érett paradicsomot tett rá. Ha megcsípett a méhecske, vöröshagymával, petrezselyemmel dörzsölte be. Ha valami forró fröccsent ránk, tojásfehérjével kente be.
Mi volt az igaz a boszorkánymesékből?
Volt-e ereje az imának?
Volt e gyógyító erő a gyógyfüvekben?
Én ezekre a kérdésekre nem tudom a választ... Én csak az életemet mesélem, úgy ahogy én megéltem… úgy ahogy a szüleim, nagyszüleim éltek.
Balázs mama 80 éves elmúlt, amikor ezt mondta:
„- Julcsikám elszaladok ide Mélykútra a Vicánkhoz, mire etetni köll, okonodásra visszaérek.”
Mélykút akárhogy is számolom, ide vagy 8 km. A nagyanyám 92 évet élt.
A gyúrt tésztába 2 tikmonyt ütött...
A malacoknak egy verdunk kukoricát öntött...
A disznótoron apró húsokból jó fűszeres kervavicát készített...
Ha fázott magára vette a puruckát...
Ugye, jó hogy leírtam ezeket a régi szép szavakat, még mielőtt teljesen elfelejtjük őket.
Szerintem, ha az emberfia nem őrzi a múltját, ugyan miből lesz az unokáinak jövője...
„Száll a madár ágrul ágra,
Száll a mese szájrul szájra...”
Mészáros Zsuzsanna
