Gondolataim egy angliai utazás után
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Szüleim, nagyszüleim és én is így gondoltam egész életemben. Magyar ember magyar földön éljen. Hisz Árpád apánk olyan gyönyörű hazát választott nekünk, hogy akár a Föld legboldogabb emberei is lehetnénk. Ennek ellenére riasztó adatokról szólnak a rádió, televízió tudósításai. Több mint százezer magyar él Angliában. Ott dolgozik, ott lakik, ott érzi jól magát és sajnos ott is akar maradni. Több mint százezer magyar... ...csak Angliában.
Igaz mesém egy 65 éves öregasszonyról szól, akit vendégül látott Angliában tanuló 23 éves unokája. Mellesleg ez az unoka szabad idejében annyi pénzt keres, hogy teljesen önellátó. Tandíj, lakás, rezsi és minden egyéb költség, sőt még bőkezűen hozza az itthoni családnak az ajándékokat is. Miközben idehaza diáktüntetések, békemenetek vannak, munkanélküli segélyen tengődő emberek élnek, százával állnak sorba egy tányér levesért. Szinte napi rendszerességgel kérnek a médiumokban, hogy adakozzanak ennek a segélyszervezetnek, vagy annak a karitatív szolgálatnak. No, emiatt lettem én igen kíváncsi annak a királynés országnak a mivoltára.
Én igen földhöz ragadt magyar embernek tartom magam, de most megyek és megnézem azt az országot, ahol több tíz ezer hazám fia érzi jól magát. Az első meglepetés akkor ért, amikor a londoni reptéren buszra szálltam. Rám mosolygott a sofőr, sőt olyan udvarias volt, hogy még zavarba is jöttem tőle. No, ez a zavarom aztán egész héten kitartott, ugyanis én még életemben ennyi mosolygós, udvarias, szolgálatkész eladóval, pincérrel, taxisofőrrel nem találkoztam! Második meglepetésemben kezdtem kicsit hontalanná válni. Vonatoztam, buszoztam, metróztam, és sehol egy koszos fölszaggatott üléshuzat, sehol egy összefirkált, sprayvel befújt felület, sehol egy ülésre fölrakott lábnyom... De igazán akkor döbbentem rá, hogy egy másik országban vagyok, amikor London nevezetességeit csodálva - ahol szó szerint hömpölygött a tömeg - mégsem akart senki elém állni, megelőzni, fellökni... Százméteres sorok álltak türelmesen a múzeumok előtt, családok piknikeztek a parkokban leterített plédeken, vagy padokon.
Nyugodtan, jókedvűen, pedig csak annak örültek, hogy kisütött az első tavaszi napsugár.
No és én, mint virágszerető ember, külön örültem annak, hogy igen sokat adnak a környezetre! Ami nem járda, meg út, az minden növénnyel fedett. Tenyérnyi üres földet sem láttam, igaz derékba tört kisfát sem, megdézsmált virágtartókat sem, sőt szétvert kukákat sem... Csak egy hetet töltöttem Angliában, de azt hiszem, kezdem megérteni, hogy miért nem akar onnét visszajönni senki sem. Az a királynés ország sok mindent jobban csinál, mint mi itt a magyar földön. Pedig vannak folyóink, hegyeink, tavaink, aranyat érő földjeink. Nincs szökőár, nincs hurrikán, nincs mindent földig romboló földrengés... ...és mi mégsem jutunk egyről a kettőre... Valamit mi nagyon rosszul csinálunk.
Pedig Árpád apánk gyönyörű hazát választott nekünk, és én továbbra is úgy érzem, hogy...
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Másoktól jót tanulni pedig nem szégyen!
Utóirat: Pedig angol földön tisztelik, becsülik, kemény, kitartó embernek tartják a magyarokat. Kár, hogy ezt csak ott látják így!
Perkáta, 2013. március 19.
Mészáros Zsuzsanna
Képek az írónő archívumából
Mészáros Zsuzsanna írónő és 23 éves unokája
Mészáros Zsuzsanna írónő lányával, Nagy Ritával
Mészáros Zsuzsanna a Westminster előtt
Mészáros Zsuzsanna a Buckingham palota kapujánál
A Viktória és Albert Múzeum előtt
A múzeumban, a magyar kerámiák előtt